Nemzetközi kajavásár

Ma volt egy nemzetközi kajavásár az egyetemen.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy minden osztálynak készítenie KELLETT valami kaját, amit aztán eladott az ott tömegelő kis kínaiaknak. Én úgy általában benne vagyok a főzőcskében, de amikor KELL valamit csinálni, azt nagyon tudom utálni. Ehhez jött még, hogy kitalálták az osztálytársak, hogy gofrit kell csinálni. Ahhoz pedig gofrisütőt kell venni. Azt pedig adjuk össze. Juhéjj, és mit csináljunk vele utána…?

A német lányok odatették magukat nagyon, vettek hozzávalókat, kikeverték a tésztát, elhozták a cuccot. Nekem tulajdonképpen csak tegnap esett le, hogy ők OTT HELYBEN akarják megsütni a tésztákat!

Az én (önként vállalt) részem a marketing volt: plakátokat gyártottam meg szórólapokat. A plakátok egy része a kukába került, miután a figyelmes takarítónők az összeset letépték (nem leszedték!) a lépcsőházból. Elég pipa voltam. Vagy nem is pipa, inkább csalódott meg megbántott, hogy az én kis plakátjaimat olyan kegyetlenül széttépték és kidobták… A takarítónők olyan kis bután néztek, amikor mondtam, hogy ne vegyék le, mert a holnapi programhoz kell. Mondták, hogy jaj, elnézést… de az a pont leszarom kifejezés volt az arcukon. Másnapra a következő egyharmad is eltűnt… :) A tanárok viszont odavoltak, hogy milyen jók lettek a poszterek (amik még megmaradtak)! 

 

A szórólapokkal is kicsit felemásra sikerült a helyzet: egy részét kiszórtam kínai diákoknak, másik részét pedig egy osztálytársamnak, akivel megbeszéltük, hogy odaadjuk a diákoknak ebédidőben. Erre ő elment, és kitette a vásáron az asztalra több órával később… de akkor már minek? Nem igazán értettem, hogy mi járhatott a fejében. :) Lehet, hogy ez is valami kulturális különbség…

Szóval gofri és palacsinta lett a menü egy kis teával (ez utóbbi nem fogyott egyáltalán). Én egy dologban biztos voltam: palacsintát nem fogok sütni. Van ugyanis egy nagyon mélyen berögződött élményem, amikor magyar partit csaptunk Németországban, és egyedül kellett megcsinálnom 60 palacsintát. Nekem akkor elég hosszú időre elég lett a palacsintasütés témából.

És természetesen az lett a vége, hogy ott találtam magam egy wok (!) mellett, amint palacsintát sütök 3 jüan darabjáért…. a vásárból nekem leginkább vevők képe maradt meg - deréktól lefelé. A kínaiak ugyanis meg voltak veszve palacsintáért és a gofriért is, úgyhogy vagy két óráig sütögettem a palacsintákat. Kínában lehet palacsintát kapni, de mind sós, tojást és húsokat pakolnak bele. Mi meg adtunk almát, banánt, csokiszószt… azért jó cucc lett. Gondolom, mert én nem kóstoltam :)

Egyébként ti észrevettétek, hogy minden palacsintasütőnek - pláne woknak - mennyire más a lelkivilága...? Állatira ki kell tapasztalni, mire tudsz velük bánni. Nekem ezt pont azután sikerült, hogy egy tanár elment, miután várt 10 percet, hogy egy nyamvadt palacsintát adjak neki, mert az előzőeket mind odaégettem...

A többiek kajáiból egyébként nekem nem sok maradt, csak egy kis forralt bor. 

Na, jó, igazából három pohárral is ittam…

Itt még csak készülődünk

Konfuciusz szellemében toljuk...

A német lányok, akik nagyon odatették magukat

Én, amint küzdök a palacsintákkal

Macera 麻烦

Az élet a koleszban néha kényelmetlen. Például ez a tusolni járás. Hideg van. A másik emeletre kell felmenni. Nem mehetsz ki a saját cuccodban, hanem mindig fel kell öltözni, össze kell szedni a cuccokat (budipapír, tusfürdő stb). Időbe telik, míg bemelegszik a víz. Ha van. Néha már elindulni sincs kedvem… Pláne nem reggel hétkor…

VPN

Néhányatoknak lehet, hogy feltűnt, hogy elmaradoztak a posztok.

Nem a lelkesedésem hiánya miatt történt ez így, hanem a VPN hiánya miatt. Anélkül ugyanis nem tudom használni a blogot. Mivel Google szolgáltatásról van szó, és a mail ugyan működik, de semmi egyéb nem használható vpn nélkül. Egyébként pedig nemrégiben Kína úgy gondolta, hogy csavar kicsit a tűzfalbeállításain, és amire eddig elég volt a VPN, az már most nem működik. Úgyhogy a bejegyzések gyűlnek külön leírva. Meg a fejemben. (Amúgy a VPN szolgáltatóval történt levelezésem megérne egy külön posztot, de inkább hagyom…)

Fura dolog ez amúgy: kicsit elveszettnek érzem magam a blog nélkül. Mintha leírás, „megörökítés” nélkül nyomtalanul el akarnának veszni a velem történt dolgok, és ha nem vigyázok, így is lesz. 

Ezen kívül olyan érzésem is van a gmailes beállítások nélkül (HTML nézet), mintha kipakolták volna félig a szobám, és nem találnám a helyem. Vagy mintha valaki átrendezte volna a dolgaimat a tudtom és beleegyezésem nélkül…  Nem furcsa, hogy a virtuális világ is a mindennapi környezetünk része lesz…? 

Vagy csak magam miatt kezdjek aggódni ? :)

Először

Ma volt először, hogy óra előtt (10-kor kezdődik) felkeltem hamarabb, hogy még szorgoskodjak kicsit a tanulmányaim körül! Jéééj!

Update: és utoljára is....