2012. december 19., szerda

Kínai gyerekek

Erről a gyerek témáról már nagyon régen szerettem volna egy posztot képekkel illusztrálva. A nehézséget az okozza, hogy itt nem szeretik, ha fotózzák a gyereküket. Titokban lehet, de ha konkrétan rákérdezek, hogy szabad-e, egyből jön a válasz, hogy nem.

Majdnem mindenki tudja, hogy Kínában általában egy gyereke lehet a pároknak. Nekem úgy tűnik, ebbe kb. beletörődtek, senkitől nem hallottam még olyat, hogy de kár, hogy nem lehetett több. Azért írtam az előbb, hogy általában, mert nem mindenkinek lehet csak egy gyereke. Azok a szülők ugyanis, akik maguk is egykék, vállalhatnak két gyereket. Engem meg is lepett, hogy amikor az állatkertben voltam, nagyon sok kétgyerekes pár sétálgatott. A kétegykés párokon kívül a Kínában élő kisebbségekhez tartozóknak és a falun élőknek lehet több gyerekük.

(Ha valakinek a tilalom ellenére több gyereke lesz, büntetést kell fizetnie. Úgy értettem a kínaiak elmondásából, hogy az összeg mértéke régiónként és évenként (vagy időszakonként) változó attól függően, hogy a kínai vezetés éppen mit gondol a népességről és annak növekedési üteméről. Amikor nagyon bekeményítenek, akkor a bírság megfizetésén túl az állásukat is elveszíthetik a szülők. Ez igen érzékenyen érinthet egy családot, ahol a szülők jellemzően állami munkahelyen dolgoznak, és így az állam ellenőrizni tudja, hogy másik munkahelyen kap-e új munkát. Durvább időszakokban egyébként abortuszra kényszerítették a  várandós anyukákat vidéken, de erről nyilván nincsenek hivatalosan hírek...)

A fentiekből következőn kevés gyerek van egy családban, ezért mindenki körülöttük ugrál. Legutóbb egy parkban láttam, hogy egy kisgyerek körül három (!) nagymama/nagypapa fontoskodott. A metrón olyat is láttam, hogy egy nagymama leguggolt, nekitámasztotta a hátát a falnak így formázva ülőkét az unokájának... A gyerekek, naná, hogy sokat hisztiznek, de egyszer sem láttam, hogy valaki kiabált volna, megrántotta volna, megszorította volna a kezét, Uram bocsá', a fenekére ütött volna (megj.: a kínai ismerősök ezt teljesen elhülve hallgatták, ugyanis szerintük a szülők egyáltalán nem türelmesek; az órán sokszor előkerül a gyerekek fegyelmezésének kérdése, azaz hogy meg lehet-e ütni a gyereket vagy nem).

Ez a kényeztetés később sem változik: a kínai gyerekek és később fiatalok egyetlen dologra koncentrálnak: a tanulásra. Nekik csak tanulniuk kell, a szülők mindent megcsinálnak helyettük. Szinte semmit sem segítenek otthon, önállóan semmit nem kell csinálniuk (gondolkodni sem, de ez egy más téma...). Ebből kifolyólag, mikorra egyetemisták lesznek, fogalmuk sincs, hogyan kell gondoskodniuk magukról. Az anyukák sokszor jönnek és kimosnak helyettük, kitakarítják a szobájukat (rémálom). 

Én úgy látom, hogy a kínai gyerekek általában magányosak. Ez valószínű a nagyvárosi lét velejárója is, de szerintem vastagon benne van az egykézés is. Unokatestvéreik nyilván vannak, de az mégsem testvér... A szülő-gyerek kapcsolat sokszor arra szorítkozik, hogy a gyerekek elmondják, hogy milyen jó nekik, mennyi dolguk és barátjuk van, de nem mondják el, ha valami gond van, vagy tanácsot szeretnének kérni, esetleg megbeszélni valamit. Ezzel már mind egyedül próbálnak boldogulni. Elég szomorú, és furcsa is egyben.

De most kicsit eltértem a témától, mert igazából a babább korú gyerekekről akartam írni... :) Íme néhány kép, amit sutyiban sikerült készítenem: 

"Vigyázat, veszélyes! Tilos felmászni!" Naná, hogy a kínai gyerekek is felmásznak... :)

Üvegekkel mókoló kislány

Apa és fia - a múzeumban

A gyerekek itt is felnőttekre akarnak hasonlítani... :)

Kínai babakocsi :) A gyerekeket nagyon sokáig kézben viszik, kevés babakocsit látni


A campuson van egy föld alatti piac” is, ahol gyümölcsöt, innivalót, papír-írószert, telefont, kaját stb. lehet kapni. Van legalább két „család”, akik ott nevelik a gyereküket. Az egyik még nem tud járni, babakocsis, kettő pedig mindig ott ugrándozik a bolt körül. Annyira sajnálom őket, amikor látom, hogy ők egész nap itt vannak a föld alatt, a mesterséges fényben, és ez a gyerekkoruk. Nem tudom, óvodába mennek-e, de én este 8 körül mindig látom őket. A kisbabát pedig az anyja szokta kajáltatni. Remélem, a szüleik néha kiengedik őket a levegőre és fényre, és nem lesznek angolkórosak.

A babát kosárba teszik be, merthogy milyen aranyos, meg egy raklapon szokták tologatni...




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése