Kórus

A téli szünetben kipattant a fejemből, hogy el kellene menni egy énekkarba, kórusba énekelni, és ott megismerkedni kínai pajtásokkal, hogy minél többet tudjam gyakorolni a kínai nyelvet, és nem mellesleg milyen remek rekreációs lehetőség is lenne egyben.

Végülis megismerkedtem valakivel, aki ismert valakit, aki jár a kórusba, így múlt szombaton elmentem egy próbára, és azóta még kettőre. És hát meg kell állapítsam az azóta eltelt idő és próbák alapján, hogy kínaiak ezt sem úgy csinálják, mint mi... 

Mert nálunk, ugye, mi van? 

Jó kis beéneklés, a mű bemutatása, szólampróba, szólampróba, szólampróba, összeéneklés, összeéneklés gyakorlása, hol legyen a levegővétel, hol a crescendo, piano stb., aztán újabb művet veszünk elő. Az éneklésnek általában van valami célja, fellépés, vagy misén éneklés, vagy akármi. A részvételnek egy átlagos kórusban a jó hallás a feltétele, ha nem tudsz blattolni (nézni a kottát, és rögtön elénekelni, ami rajta van), nem baj. A kórusvezető összesen egy hangvillával, na, és a hallásával van felszerelve, jobb esetben egy zongorával, extrém esetben egy korrepetitorral is. A kórusokban szerintem nagyon várják az embereket, és inkább kevesebb, mint több van.

Na, és itt mi van? 

Hát először is kb. 60-80 ember. A karnagy mellett van egy korrepetitor (diák), egy, aki lapozza a kottát, egy pedig, aki nem tudom, mit csinál, de hogy hárman ülnek a zongoránál, az biztos.

Minden óra elején van egy újabb vezetőszerű (diák), aki elmondja, hogy ma mi lesz a menetrend, mit fogunk csinálni, és felszólítja a tagokat, hogy jelentkezzenek önként bemutatni, hogy mit gyakoroltak a próbára. Azaz minden szólamra jelentkezzen egy ember, és kis csoportokban énekeljék el a múlt órán tanultakat.

Itt ugyanis a kóruspróbára is próbálnak. Tegnap (szombaton) nagy kiborulás volt egyébként, mert kevesen jelentkeztek, és háromból kettő csoport amúgy is kicsit gyengélkedett. A tanár teljesen kiakadt, egy 15 perces speechet tartott erről, hogy ő mennyit készül az órára, és haza lehet menni, ha valakinek ez nem jó, és nem akar itt tanulni semmit. Tehát ismétlem: egy szombat estén, amikor valaki nem akar arra jelentkezni, hogy egyedül énekeljen szólamokat egy egyébként kb. 60 fős kórus előtt, az kiborítja a bilit.
Az éneklés mellé mindenkinek magának kell az ütemet vezényelnie. Ennek (sem?) nagyon értem a célját, hiszen ilyenkor pont azt lenne a lényeg, hogy a kórusvezetőre figyeljen az ember, ne pedig a saját karmozgására... nem? Mindegy, én ezt nem szoktam csinálni, mert amúgy is balkezes vagyok, és teljesen más irányba mozgatom a karom, mint ők, tök hülyén néznék is ki.

A kórus be- és levezető diákon kívül, van még egy fiú, aki felelős az egész kórusért, és vannak még ezen kívül szólam felelősök is (ezek egymáshoz való viszonya, és hogy ki mit csinál, számomra egyáltalán nem világos; egyébként szerintem számukra sem).

A kórusvezető egy fiatal fickó, aki minden próbán legalább háromszor elmondja Kodály nevét, és azt, hogy milyen istencsászár volt (egyébként utólag megtudtam, hogy Magyarországon valami kórusversenyen első helyezett lett a kórusával). Múltkor magyarázott valamit, hogy van itt Kínában egy zenei társaság, aminek a tagja, és van egy szolmizálós szekció, és hát ő ennek a vezetője. Szóval nagyon szereti Magyarországot. Majdnem megölelt, amikor mondtam, hogy magyar vagyok. Kevésszer van azért ilyenben része az embernek :). 
Hangvillája nincs egyébként, az Apple márkájú laptopjára telepített programmal nézi meg, hogy valaki kicsit lecsúszott-e hangban, vagy nem. A korrepetitor jelenléte ellenére a tanár egy csomószor nem ad meg kezdő hangot, hanem egyszer csak azt mondja, hogy na, most, és akkor mindenki kb. eltalálja, hogy milyen hangon kell énekelni. Ezt például egyáltalán nem értem, miért jó. A próbákon nincs beéneklés, mindenki szépen kivisítja, amit kell. Engem ez nagyon zavar, szerintem őrült rossz a hangnak, toroknak. Kényelmetlen is.

A próbák szolmizálással telnek, eddig még nem láttam szöveges művet. Azt hiszem, az a koncepció, hogy először könnyű gyakorlódarabokat veszünk - szolmizálva -, utána lesz más is.  

Itt meg kell viszont meggyeznem, hogy úgy szolmizálnak a kínai diákok, mint egy félisten. A magyar állapotokhoz képest meg aztán tényleg. Teszik ezt annak ellenére, hogy szolmizáláskor nem különböztetik meg a szó-t és annak módosítását, a szi-t, hanem mindent szó-nak énekelnek (ugyanez érvényes az összes módosításra). Amikor rákérdeztem, hogy ha a tanár azt mondja, hogy énekeljenek egy lá-szó-lá-t, akkor ők honnan tudják, hogy valójában lá-szi-lá-t kell énekelni, akkor az volt a válasz, hogy ja, mindenki érti, hogy mire gondol a tanár... aha, jó (szerintem ez elég sokat elárul a kínai gondolkodásról...). Ezen túlmenően a szolmizációs jelek közül a ti helyett xi-t énekelnek (kb. egy pösze sz-nek felel meg), ezt még szoknom kell. 

Egyébként nem elég, hogy szolmizálnak, basszus, hanem hallás után le is tudják írni a dallamot. Ezt nálunk - szerintem - csak azok tudják, akiknek viszonylag komoly zeneiskolai képzettségük van. Ami nagyon poénos, hogy nem kottáznak, hanem a szolmizált hangokat betűvel jelölik, azaz dó-1, ré-2, mi-3 stb., és a hangok hosszúságát, azaz negyed, vagy nyolcad stb. aláhúzásokkal vagy pontokkal. Ezt utána el is tudják énekelni. Szóval szerintem nagyon ügyesek. 
Aki meg nem az, ő a telefonjára letöltött zongora alkalmazással tanulja meg a darabokat :)

Szóval a próbákon van kottázás, szolmizálás... már csak azt várom, hogy mikor lesz hangközfelismerés, vagy összhangzattan. Teljesen olyan, mint egy szolfézs óra. Csak itt érdekes módon a diákok önként mennek, és nem úgy mint nálunk, hogy mindenki utálja a szolfézst, és a hangszertanulás mellett totál nyűgnek tartja. Ők itt töltik két szabad estéjüket azzal, hogy kottáznak meg szolmizálnak kóruséneklés címen... Szerintem sok-sok zenetanár irigykedne az itteni állapotokra, a lelkesedésről nem is beszélve. 

Ja, igen, a jelenlévőkről a szólamfelelős névsort vezet, ha valaki késik, jelöli a névsoron, és minden alkalommal jelezni kell, ha nem jössz, ha beteg vagy stb. azt is mind felvezeti a névsorra.

Hát így lazulunk mi itt Kínában...