Salsa (és egyéb) Pekingben

Úgy alakult, hogy a kóruspróbára való próbálás alkalmával egy lány elpöttyintette nekem, hogy jár salsázni. Márminthogy itt az egyetemen. Naná, hogy egyből lecsaptam rá, hogy akkor szívesen megnézném (itt megjegyezném azt is, hogy a kínaiak tök lelkesek és befogadóak, amikor el akarsz menni valami foglalkozásukra, órára meg ilyesmi), és meg is beszéltük, hogy szombat este elmegyek vele megnézni az órát (miééééért minden szombat este van? nem lehetne mondjuk pénteken?).

Első körben nem voltam benne biztos, hogy jól értettem, és tényleg salsáról van szó, de tényleg az volt. A teremben kb. 20 pár volt, a végére fiúk-lányok már egyformán. A terem az edzőterem komplexum részeként látogatható, hatalmas, mindkét oldalon tükrök vannak, a 15-20 pár szinte elveszett benne.

Az óra egy hosszú bemelegítéssel kezdődött (nagyon pozitív), majd egy figurát vettek egész órán. Annak minden elemét kigyakorolták, és végig azt az egy figurát táncolták. Én már kicsit untam nézni, de tudjuk, hogy a táncos és a zenét csinálni érdekes és nem nézni (legalábbis hobbi szinten biztos). Voltak ügyesek, és kevésbé ügyesek, de egy idő után már csak arra figyeltem, hogy milyen gondolataim ébrednek az órát nézve.

Először is jók, mert salsát hallgatva az embernek milyen más lenne?? :) Aztán eszembe jutott, hogy otthon a Salsa Tropicalba nem járok, és milyen kár is ez, aztán meg az, hogy miért is nem. És azért nem, mert már nincs meg a társaság. Ha nincs társaság, nem annyira érdemes járni, mert a figurákat meg lehet nagyon unni, pláne egy idő után a lányok csak követik a pasikat, egyáltalán nem kell tudni, hogy hogy van a figura, csak hagyni, hogy vezessenek, és hát így meg aztán tényleg unalmas tud lenni másfél óra. És azon nosztalgiáztam, hogy milyen izgi volt járni otthon salsára, és hogy készültünk a bulikba, milyen jó volt, amikor egy-egy figura sikerült, vagy felkért valaki olyan táncolni, aki jobban tudott nálam, és le tudtam követni, amit vezetett. És hogy vajon a kínaiakat mi motiválja arra, hogy táncot tanuljanak? 

 

Utólag megkérdeztem a kínai ismerős csajszit, hogy ő szokott-e salsa bulikba járni. Azt mondta, hogy nem érti a kérdést. Magyaráztam neki, hogy a salsa buli egy olyan táncos esemény, ahova elmennek az emberek, és salsát táncolnak. Mondta, hogy á, ő nem jár oda. De aztán nem kérdeztem meg, hogy végülis miért jár akkor táncolni, ha sehova nem akarja használni? Ráadásul még ügyesen is táncol. Valamit elkezdett magyarázni, hogy a tanár szokott „ball”-ba menni, és akkor el lehet vele menni. Szerintem ez lehetett a salsa buli :)

Visszatérve az órára: ruedában táncoltak, ami tök jó, mert így nem ragad az ember egy béna fiúval; a tanárok is ügyesek voltak. Egy dolog nem tetszett, amit tanítottak: az a béna versenytáncos kéztartás. Dehát úgy látszik, hogy ezt nyomják. Ami érdekes volt, hogy amikor gyakoroltak, akkor a fiúk lányok egyforma irányba kezdenek, ami azért furcsa, mert tánc közben pont egymással párhuzamosan lépünk :).

 

Ezek a tanfolyamok amúgy nyíltak, és külsősök is részt vehetnek rajtuk. Voltak idős (ügyes) bácsik is. Nem tudom, hogy korábban írtam-e, de itt esténként játszótereken, vagy egyéb nyílt tereken az emberek (különösen az idősebbek) egyszerűen hoznak egy magnót, és táncolnak. A tánc műfaját nem tudtam beazonosítani, amit táncolnak, csak annyit, hogy kétnegyedes, és bármilyen zenére (keringőre is, ami háromnegyedes :) képesek nyomni. Nem kell területfoglalási engedély a táncikához, és nem fajul óbégatásba, kiröhögésbe, meg semmi ilyesmibe. A közterületet közcélra használják, és kész. Nekem ez nagyon bejön.

Az egyetemen egyébként szinte minden szabadidős tevékenység megtalálható (salsa, pilates, jóga, kungfu stb.), hogy a diákok ne akarják elhagyni a campust. Legalábbis nekem ez az érzésem, hogy azon túl, hogy kényelmes, egyfajta bezártságot is jelent. A pekingi diákoknak például kötelező koleszszobát fizetni, és ha haza akarnak menni, akkor szólniuk kell. Meg még azt is hallottam, hogy a szobák takarítását egy tanár ellenőrzi, aki pontokat ad. A pontok beszámítanak az egyetemi átlagba...

Már megint elkanyarodtam, de azt akartam a beszámoló befejezéseként mondani, hogy bár amikor a zene megszólal, benne van a boogie a lábamban, és szeretnék táncolni, a próba után mégsem tudtam eldönteni, igazából tényleg van-e türelmem megint órára járni, és fokhagyma kipárolgású, esetenként béna kínai fiúkkal táncolni…?