Belső-Mongólia 内蒙古

BOCS, DE KÉPEKET NEM TUDOK FELTENNI, MERT A GOOGLE VALAMIÉRT NEM ENGEDI :( 
update: egyet sikerült...

Belső-Mongólia Kína 3. legnagyobb tartománya. 

És szerintem a cserediákok nagy része azért jön el ide, mert ez az egyik legolcsóbb kirándulás. :) Szóval mi sem hagyhattuk ki (azért egy kis aknamunka megelőzte :).

Az utat végig busszal tettük meg, légkondissal (erre nyomatékosan rákérdeztem előtte), kicsit sok volt az ücsörgés, de nagyon kényelmes volt, hogy a négy nap alatt végig gondoskodtak a kajáról, és nem kellett azon agyalni, hogy mikor, hogyan és mit együnk. 

A csoportunkban nagyrészt olaszok voltak, a maradék vietnami, thai, egy mexikói és két magyar.

Nézzük csak, mit láttunk:

Az első állomásunk a Függő Kolostor 悬空寺 volt (ez egyébként még egy másik tartományban, Shanxiban 陕西 van). 

Ott az a kis sötét valamicske a kolostor

Több mint 1500 évvel ezelőtt építették, ami hihetetlen, ha az ember megnézi az épületegyüttest. Az egyik forrás szerint egyetlen egy szerzetes, Liaoran 了然, kezdte építeni a kolostort, aztán mindenki kicsit hozzátoldott. Az évek során kalapáltak, meg újítottak rajta. Nyilván nem hatalmas az építmény, inkább olyan kis otthonos - már ha lehet ilyet mondani egy kolostorra. A kolostort kívülről nézve néhány bambuszrúd tartja, szerencsére van azért egy tartószerkezet is, de a sziklába van valahogy ágyazva, úgyhogy kívülről egyáltalán nem látszik.

A szél végig nagyon fújt, féltem is, hogy majd egyszer csak lefúj onnan a 75 méter magasból.

A templom különlegessége a konfuciánus, taoista és buddhista eszmék és szobrok vegyítése.  Mivel egyiket sem ismerem, nekem nem nagyon tűnt fel ez a különlegessége a helynek, de, gondoltam, azért megosztom :)

Úgy olvastam, hogy a kolostort azért építették ide, hogy a rossz időtől (hó, eső, árvíz) megóvják, és mivel ide "nem ér fel a kutyák ugatása és a kakasok kukorékolása" (taoista elv), azaz jó magasan van.

Gondolom, már mindenki kívülről fújja, hogy nagyon sokan voltak a kínaiak..., csak itt már azért ijesztő is volt az apró lépcsőkön mászkálni úgy, hogy végig emberek álltak és a kolostor meg szinte a levegőben lóg hozzátéve azt, hogy a kínaiak mindenhol túródnak, és itt rendőrök vigyáztak, hogy nehogy túltülekedjék magukat a látogatók...

szóval ilyen volt a szerkezet alulról

szegecses lépcsők

A következő állomásunk a Yunguang barlangok 云冈石窟 voltak (még mindig Shanxiban vagyunk). A barlangokban hatalmas, 5-6. században kőből kifaragott Buddha szobrok találhatók, elég kivételes látványt nyújtanak. A barlangok megközlítése előtt végig kell menni még egy egy kolostoron, de az nem annyira izgi.  Kívül a barlangok úgy néznek ki, mint egy löszfal, csak ha az ember benéz az ablakocskákba, látszik, hogy belül marha magas szobrok vannak! Egyes források szerint 50 ezer Buddha szobornál is több található itt!

A barlangon belül

az arcokat a komcsik semmisítették meg

több mint 50 ezer Buddha!

a sor végén a legnagyobb és leghíresebb!

Ezek után buszba vágtuk magunkat, és megindultunk a préri felé. Tudom, hogy néhány embert nem hoz lázba, hogy egy nagy semmit lát végestelen végig, de mivel én alföldi lány vagyok, nekem kifejezetten jól esett a határt nézegetni. A prérin több helyen lehet jurtákban megszállni, nekünk is jurtaszállásunk volt, messziről pont úgy nézett ki, mint Aprajafalva :)

Aprajafalva

jurta

 

Itt azért volt egy kis csavar a programokkal kapcsolatosan. Ugyanis meg volt hirdetve a lovaglás, mint választható program. A program szerint 5 látványosságot meg lehet nézni lóháton darabonként 100 yuanért, de mivel mi diákok vagyunk, 300 yuan az 5 db látványosságnak az ár... Igenám, csak azt felejtették el közölni, hogy ha az ember nem akar lovagolni, akkor nincs kóborlás a prérin, hanem köldöknézegetés van a jurtánkban. Úgyhogy inkább én is beneveztem a lovaglásra.

a préri

Ahogy én elképzeltem a lovaglást:

Szépen elmagyarázzák a lovászok, hogyan kell irányítani a lovakat (mit lovakat, paripákat!), akik természetesen nagyon békés és trenírozott állatok, imádják a külföldieket, és egyáltalán mindenük az, hogy lépésben haladhassanak két órán keresztül velem a hátukon. Ezalatt a két óra alatt a szélrózsa minden irányába megtekintjük a prérit a csodálatos időben, jókat beszélgetünk, fényképeszkedünk, és egyáltalán: én nagyon szeretem majd a lovakat (és ők is engem), akik sokkal kisebbek, mint ahogyan a nyolcadikos osztálykirándulásról emlékszem. Akik még nem lovagoltak, azoknak a lovát kérésre vezetni fogja egy lovász, akik egyébként is legalább annyian lesznek mint maguk a vendégek, azaz mi.

És ahogy a lovaglás a valóságban zajlott:

A lovászfickó félig kínaiul félig mongolul óbégatott, hogy menjek már, mert már mindenki felszállt (pont lesza..om, gondoltam). És felültett egy baromi magas lóra. Körülöttem mindenki tök alacsony volt. Nagyon zavart. Itt békésen vártam, hogy mikor lesz az eligazítás. 

Az nem volt, de egy üvöltés, hogy induljunk, az igen. Itt kezdtem magam kicsit kényelmetlenül érezni, és egyfolytában kérdezgettem Ádámot, hogy mikor mondják el, hogy mit kell csinálni (itt még mindig azt hittem, hogy tényleg elmondják). Ádám nem tudta megmondani, ellenben szólt, hogy szerinte a kantárt oldozzam el onnan, ahova erősítve van, mert elvileg azzal kéne irányítani a lovat. Gondoltam, hogy hát ugyan má', mi baj lehet, megy ez ló magától. És ez tényleg így volt, ugyanis a lovak magukon kívül csak az óbégató, 5-6 mongol-kínaira hallgattak. Ez néha nem is volt baj, mert mellettem egy olasz lány egyfolytában mondta a szerencsétlen lónak, hogy menjen gyorsabban. Hát annak esze ágában sem volt. A lány szerencséjére...
Kicsit furcsálltam azt is, hogy mellettem épp próbálnak betörni egy vadnak látszó lovat, mert annyit azért tudok a lovakról, hogy érzékeny és ideges állatok, és hát átfutott az agyamon, hogy egy idegesen viháncoló paripa hathat rájuk, de elhessegettem a gondolatot.

Aztán megérkeztünk az első látványossághoz (ami különben a semmi közepe volt).

És itt megijedtek a lovak egymástól. 

Most nem azért, de hogy lehet ilyen buta egy állat, hogy megijed a másiktól? Hát nem egymást látják egész nap??? 

Szóval itt mindegyik ló szeretett volna nekiiramodni, azaz ugrándoztak, a farát dobálta felfelé az enyém... Az mentett meg, hogy megrántottam azt a rohadék kantárt (örök hála, Ádám!), és itt mondtam, hogy akkor én leszállok. De nem mertem. Meg azt sem tudtam, basszus, hogy hogyan kell a rohadt dögről leszállni. Meg ha a lovászok azt mondják neki, hogy akkor indulás, biztos, hogy pont leszarta volna, hogy én éppen szállok le róla, elindul a buta állat...

Mondtam az egyik kínai fickónak, hogy segítsen leszállni. Úgy csinált, mintha nem értené, és mivel napszemüveg volt rajtam, nem látta, hogy már hétszer meggyilkoltam a szememmel, amiért nyugodtan továbblovagol. 
Akkor jött egy másik pasi fényképet csinálni. Azaz míg én ott kínomban ülök óbégatva, hogy le akarok szááááááááááállni, jön egy majom fényképezni a ló előtt rohanva. Hát majdnem felrobbantam az idegtől. 

ez a majdnem felrobbantam állapotomban készült. nem mosolygok.

Gondoltam, hogy nem lehet messze a következő "látványosság", és akkor leszállok, az fix. Közben a sörényes egyfolytában rohanni akart, én meg egyre jobban fogtam a kantárt - akkor már elég pánikos voltam. 

Annyit tudok még a lovakról, hogy megérzik, ha ideges vagy.

Mivel közel fel akartam robbanni, kizárt, hogy ez a ló semmit nem érzékelt (vagy rohadt tapló volt), de hogy továbbra is ugrabugrált, az tuti. 

És akkor az egyik lányt ledobta a ló.

Iszonyatos csönd lett erre. 

A ló szépen elszaladt, a csajszi a földön ült, a lány barátnői pedig odaszaladtak (nagyon tisztelem őket, amiért le mertek szállni a saját lovukról), míg a kínaiak csak néztek. És itt már nagyon bepánikoltam. És akkor bejelentették, hogy á, hát pont megérkeztünk a következő látványossághoz (egy tavacska). Mondtam, hogy le akarok szállni, le akarok szállni, le akarok szállni, le akarok szállni, le akarok szállni, le akarok szállni, le akarok szállni, mire a tekervényes agyú kínainak leesett, hogy én nem viccelek: le akarok szállni. 

itt már nagyon vidáman, a 2. látványosságnál, ahol le tudtam magam varázsoltatni az állatról

Hót nyugodtan megkérdezte, hogy és nem akarok utána felülni? Mondtam, hogy nem (és magamban hozzátettem, miért? akkor nem segítesz, vagy mi?). És mondta, továbbra is nyugodtan, hogy hát az úgy nem jó, mert hát nem tudnak vissza vinni sajnos...., akkor megint elkezdtem a le-akarok-szállni-mantrát, mire odabattyogott, hogy a lovat megfogja vagy mi, és végül leszálltam, és mondtam, hogy oké, én nem szállok ide vissza, PONT.

Erre elkezdték mondani, hogy hát menjek vissza arra (és egy irányba bökött, ahol nem látszott semmi). Mondtam, hogy ki van zárva, hogy én egyedül a prérin bóklásszak még akkor is ha csodásan süt a nap - az egyetlen dolog, ami klappolt az elképzelésemből... - és  alföldi lány vagyok. 

Aztán jött egy olyan verzió, hogy üljek fel, majd vezeti a lovam. Akkor mondtam neki, hogy ÉN-NEM-SZÁLLOK-LÓRA. Értem?

Akkor elkezdtek hülyére venni, hogy háááááááát, bizony itt nem lehet máshogy visszamenni, és hát vissza kell szállni a lóra stb. Nem tudom, minek tűnt számukra ez az egész. Szerintem féltek, hogy visszakérem a pénzüket. Pedig annyira be voltam pipulva és pánikolva egyszerre, hogy eszem ágában sem volt. Legszívesebben betömtem volna a szájukat vele.

Szóval hívtam az idegenvezetőt, hogy vigyen ki innen, én itt lóra nem szállok. 

A kis tündér hosszas telefonálás és magyarázás után elintézte, hogy visszakocsikázzák Ernácskát Aprajafalvára.

Előtte még egy kis csevejbe keveredtem az egyik lovászbácsival, aki a barátaival körülvéve ücsörgött. Megkérdezte, hogy mennyit fizettem a lovaglásért. Mondtam neki, hogy hogyhogy nem tudja, hát ő nyújtja a szolgáltatást (kínaiul azért nem hangzott ilyen cirkalmasan...), de úgy csinált, mintha nem értené, mondjam meg, mennyit fizettem. Mondtam, hogy 300 yuant. Erre mondja, hogy szerinte ez olcsó, 600 yuant kellett volna. Mondtam neki, hogy arra tekintettel, hogy nem lovagolok, szerintem a 300 yuan marha sok. A barátai hangosan röhögtek.

Ja, aztán kiderült, hogy a csoport FELE visszajött gyalog (csak nem szóltak...). Igen, abba az irányba, amerre böktek...

A jurtánk viszont egész hangulatos volt, és míg fenn volt a nap, nem érződött, hogy mennyire-mennyire hideg. Éjszakára minden ruhámat magamra vettem, és így is fáztam, de megnéztem a hajnali napfelkeltét (mert kb. minden 10 percben felébredtem...). Rózsaszín.

A kirándulás alatt a kaja végig jó volt, csak sajnos majdnem mindig pont ugyanolyan. Szerintem úgy voltak vele, hogy biztosra mennek, és inkább mindig ugyanazokat főzik, nehogy az legyen, hogy a nyafogós külföldiek nem laknak jól. És különben valahol igazuk is volt... Így is elég sok nasit kellett magunkkal vinnünk, hogy az egyes étkezések közötti szüneteket kitöltsük. Sok kínai ismerősöm mondja, hogy ők állandóan éhesek, és nagyon sokat tudnak enni. Most úgy látom, hogy ez egyáltalán nem csoda, mivel a kajájuk tök kalóriaszegény, jóhogy éhesek lesznek 1-2 óra múlva. Nálunk mi volt a menü általában? Blansírozott (ezt a szót nemrég tanultam) saláta,  blansírozott másik saláta, rizs (mindenki ezzel tömte magát), gőzölt kenyértészta, gomba, búzacsíra, valamilyen zöldséges leves, sült tészta meg ilyesmik. Hús egy-két fogásban volt, de azok meg úgy néztek ki, hogy inkább nem ettem (ahogy más helyeken sem eszem itt Kínában). Ezeken a kajákon kb. 12-en osztoztunk, úgyhogy a végén mindenki marha gyorsan lecsapott bármilyen ehető dologra :) és ment az asztalpörgetés ezerrel.

kínai pörgetős asztal

Estefelé még volt egy zenés-táncos előadás a helyiek részéről, ahol majdnem sírtam, de végülis rendben lezajlott.

Ami miatt mégis legjobban izgultam a programok közül, az a sivatag volt. 

Sivatag! Tevék! Homok!

Én azt hittem, hogy van a sivatag, és akkor mindenki fényképezkedik, aztán kész. Kiderült, hogy itt egész komplexum van erre kiépítve, és a kacatoson meg kajáldán kívül vagy felvonó, teherautó, csúszka, tevegelés, kisvonat, előadás, pihenősátor meg minden. 

Mivel okultam a lovaglásos tapasztalatból, mondtam, hogy én csak tevegelek, a többit köszi nem. 

homok

Juhéééj! a lábamon az nem zacskó, hanem sivatagi cipő, hogy ne 20 kg homokot hozzak ki majd a cipőmben a sivatagból, hanem mondjuk csak 3-at

Az idegenvezető erre eléggé lekonyult, mert ez azt jelentette, hogy a tevegelős helyig el kell mennünk gyalog - bizony-bizony, neki is :) -, nincs kis teherautó.

Aztán itt is jött egy meglepi: nevezetesen, hogy olyan jegy, hogy csak tevegelés nincs, olyat lehet csak venni, hogy teve, előadás, kisvonat. Ez, persze, mind a sivatag közepén derült ki, visszamenni lehet ugyan, de akkor ha már ott vagy... Szóval ki van ez találva, hogy költsd a pénzed. Pedig az előadást kifejezetten NEM szerettem volna megnézni. Elegem van a félprofi előadásokból, ahol a kínaiak képtelenek egyszerre emelni kezüket, lábukat, mindenki névsorrendben mozog...

A tevéktől egyébként nagyon féltem, és megkérdeztem, hogy az enyém biztosan egy nagyon nyugodt, stabil idegrendszerű állat-e. A fickó mondta, hogy persze, persze. A kapaszkodót végig szorítottam, nem mertem elővenni a gépem sem fényképezni... Az előadás, hát, hagyjuk, ... a kisvonat viszont jópofa volt, de sajnos a sínek csak a sivatag közepéig voltak kiépítve. Ott egyszer csak vége lett. Néztünk, hogy akkor most mi van. De nem tudtunk senkit megkérdezni, mert mindenki rohant - nem túlzok -, hogy ülőhelyet foglaljon magának a kamionon, ami onnan volt hivatott minket továbbvinni. Végül mi is odaértünk, és lám, volt hely! :)

Az utolsó érdekesség, amit láttunk, a Belső-Mongólia Múzeum volt, ahol egy kiváló dinókiállítást nézhettünk meg. Fel is vettem videóra, ahogy a dinók visítanak! Igazából ami engem érdekelt volna, az a történelme a térségnek, dehát arról sajnos nem tudtunk meg semmit a kiállításból. Volt viszont űrkutatás, japán szoborkiállítás és traktorok...

csiki-csiki

A kirándulást egy elég közepes gyárlátogatást zárta, ahol szuveníreket voltunk hivatottak vásárolni, de vagy röhejesen drága volt, vagy ronda, úgyhogy nem vettem semmit. 

Innen már csak visszafele jöttünk NAGYON SOKAT busszal. 

Szerettem ezt a kirándulást, örülök, hogy végül befizettük!

Télen azért ne menjetek :)