Ez az egyik legnagyobb és legjelentősebb
tibeti buddhista monostor a világon. Gondolom, ezért van az, hogy mindenki itt
tömegelt. Mi pedig sajnos nagyon rossz időben mentünk: szombat délután zárás
előtt egy órával. Örültem, hogy egyáltalán beengedtek... :) Utólag egyébként nagyon örültem ennek, mert 5 után a hely teljesen kiürült, és nem szóltak ránk, hogy menjünk már, hanem nyugodtan lehetett fotózgatni meg bámészkodni (míg meg nem fagytam).
A Láma Templom egy olyan monostor, ami
azért lett monostor, mert egy későbbi császár lakóhelye volt (Yongzheng császár). Yongzheng fia, Qianlong császár,
császári státuszt adott a templomnak, melyet azzal jelöltek, hogy türkiz
csempéit sárgára cserélték le. A sárga, arany a császár színe volt, azokat más
nem használhatta. A csere állítólag egy éjszaka alatt történt meg (elég
melós lehetett). Az épületegyüttes 1744-1960-ig valóban templomként működött. A
kulturális forradalom idején egy része cipőgyárként funkcionált, de nem
rombolták le, megóvása Zhou En Lai miniszterelnöknek köszönhető, aki szigorúan
megtiltotta a rombolást. Azért a szerezetek egy részét elküldték
munkatáborokba.... 1980-ban újították fel az épületeket, most kb. 70 szerzetes él
itt.
A kínaiak szerintem nagyrészt a füstölők miatt járnak ide, hogy egy rakással elégessenek belőle mindenhol. A szerzetesek nem győzték üríteni a tárolókat a buzgó kínaiak után :).
Tudjuk, hogy a tibeti - pekingi
kapcsolatok elég érzékenyek, így furcsa, hogy egy láma templomot ilyen békésen
megtűrnek Kínában. Nem? Ennek az a magyarázata, hogy a második buddhista
méltósággal, a pancsen lámával Pekingnek jó kapcsolata van, csak a dalaival
vannak … khm … különbségek.
A templomot úgy kell elképzelni, hogy van
egy hatalmas udvar és rajta különböző épületek, mint pl. Mennyei Királyok
Csarnoka, Végtelen Béke csarnoka, stb. Nekem ránézésre elég egyformának tűnnek,
és sajnos nem is derült ki számomra, hogy mi a különbség köztük... Azon kívül persze, hogy más-más szobrot helyeztek el bennük.
Ami nagyon érdekes volt, hogy az egyik
teremben látható a 26 méteres (ebből 8 méter a föld alatt) Buddha szobor,
amelyet egyetlen szantálfa-törzsből faragtak ki, és állítólag 3 évig
szállították, míg rendeltetési helyére ért. A szobor elkészülte után pedig köré építették fel a templomot! A méretei miatt a Guiness rekordok könyvében is
szerepel :)
 |
| Az odafelé vezető út |
 |
| Elmaradhatatlan lampion :) |
 |
| Kínai csomódísz |
 |
| Egy szuvenírboltban láttam, otthonra is el tudnék ilyet képzelni.... |
 |
| A templom bejárata, innen már látszik a sok füst! |
 |
| Sok-sok füstölő... |
 |
| A sárga tetőcserepek! |
 |
| A 26 méteres szobor |
 |
| Itt szexelő isteneket ábrázoló szobrocskákat láttunk; | a szekerüket malackák húzzák :) |
 |
| Ha valakinek sürgős dolga akadna, lehet telefonálni... |
 |
| Itt már nagyon klassz volt, mert senki nem volt szinte a templomban! |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése