Nomen est omen? - A nevem: 恩娜

Biztos találkoztatok azzal, hogy a kínaiak - és egyébként a koreaiak is - választanak maguknak egy angol nevet. Egy európainak teljesen röhejesen hangzik az, hogy valaki más néven szólíttatja magát, csak azért, mert egy külföldi szólítja meg - hogy függ ez össze? - gondolhatnánk. Ennek azonban  teljesen racionális oka van, amelyhez még az is hozzájárul, hogy a névváltoztatásnak hagyománya is van Kínában.

Mely ez az ok? Legfőképpen az, hogy aki nem tanult kínaiul, nem tudja elolvasni a kínai neveket, kiejteni meg pláne nem fogja tudni. Ha ki is ejti valahogy, valószínűleg annyira idegen a valódi kínai kiejtéstől, hogy a kínaiak nem reagálnak rá.... Ez, ugye, mindkét félnek elég nagy frusztrációt okoz. :)

A hagyománnyal összefüggő ok pedig, hogy a régi Kínában a császároknak volt egy születési neve, volt egy név, amit felvettek, amikor uralkodni kezdtek, ill. volt egy név, amelyet haláluk után adtak nekik. Uralkodásuk alatt több nevet is használtak (egymás után, nem egyszerre, persze), amellyel azt jelezték, hogy új korszak, "politikai fordulat" kezdődött, és amit az előző név alatt művelt a császár, az "nem ér" :) Tehát több név használata egy élet során teljesen rendben volt.

Talán hallottatok róla, hogy Kínában él a 老百姓 ("lǎo bǎi xìng" - régi száz név) hagyománya, amelynek jelentése annyi, hogy kb. 100 családból származik a kínai (feltételezem, itt a "han" nemzetségre gondolnak) nép, és ez a 100 családnév él tovább a mai kínai emberek nevében, magyarul ők a leszármazók. Ezért találkozhatunk egy rakás Zhanggal ("dzsang"), Livel, Yanggal ("jang") és hasonlókkal. A keresztnevek megválasztása teljesen szabadon történik: a szülők egy vagy két karaktert választanak a babának és kész is. Arra is van lehetőség, hogy maguk találjanak ki egy karaktert. Ez utóbbi esetben nem tudom pontosan, hogy mondjuk hogy írja be a telefonjába, de ismerősöm azt mondta, hogy ilyenkor külön elkészíttetik maguknak és rátöltik a telefonra (besz.rás!). Szóval semmilyen hivatal nem ellenőrzi az ilyesmit és utónévkönyv sincs, ahonnan választani lehet nevet. Azért olyan van, hogy megkérdeznek valami mestert, hogy a csillagok állása, a homloka és füle formája stb. alapján hogy hívják majd a gyereket.

Tajvani ismerősöm mesélte, hogy simán előfordul olyan azonban, hogy valaki 18 évesen nevet vált, mert az addigi neve nem hozott szerencsét. Ez viszonylag egyszerűen el lehet intézni hivataloknál. Ezt követően esetben írnak egy sms-t a barátaiknak, hogy "mostantól kezdve nem Piros Lótuszvirág, hanem Fehér Liliomka vagyok", és kész.

A fent említett névválasztás egyébként fordítva is működik, nekem is van kínai nevem és mindenkinek, aki itt tanul. Ha nincs, a tanárok elneveznek valahogy :) 

A kínai nevemen nagyon sokáig töprengtem egyébként: megkértem tanárokat, meg ismerősöket is, hogy találjanak ki valamit, de amiket ajánlottak, nem tetszettek. 

Itt most egy kitérőt teszek az eddigi tapasztalataimra:

Külföldön mindig problémás a nevem kiejtése, mert nincs angol megfelelője, és általában az Annánál kötünk ki. Ami szerintem egy szép név, csak engem nem így hívnak (itt utalnék a kínaiak által preferált névválasztás praktikus mivoltára... :)). Németországban, ahonnan származik a nevem, legalább ki tudják ejteni, de mindig megjegyzik, hogy húúú, ez egy nagyon régi név..., szóval mint nálunk az Aranka kb. Az amerikai hosztanyukám egyébként mindig azt mondta, hogy ragaszkodjak a nevemhez, mert engem úgy hívnak, ahogy, és ne hagyjam, hogy mindenféle hülye kiejtéssel elcsúfítsák, nyugodtan erőlködjenek az amerikaiak, ha nem tudják elsőre kiejteni. 

Összefoglalva: problémás a dolog.

Vissza:

Kínában mindig valami jól hangzó, pozitív csengésű nevet kell választani (elképzelhető, hogy nem vesznek fel valahova, vagy nem akarnak veled barátkozni, esetleg nem kötnek üzletet, ha nem így van). Első körben az "er" szótagból indultak ki a tanáraim. Amitől már eleve felállt a hátamon a szőr, az"er" ugyanis egy olyan szótag a kínai nyelvben, amelyet "ör"-ként kell ejteni az amerikai angolban használatos "r"-rel. Brrr. Már Amerikában is utáltam, hogy így ejtik ki a nevem. Ezen túlmenően az "er"-rel kapcsolatosan olyan jelentések szerepeltek mint "te/ilyesmi". Nem akarok finnyásnak tűnni, de ezért mégis... nna. :) Aztán jött a "gazdagon virágzó" egy igen szép kis írásjeggyel, de... valahogy nem tudta feledtetni velem az "ört". 

A "na" az oké volt, mert az európai "na" végű nevekre már van bejáratott írásjegy (és nincs jelentése, ami bekavarhatna).

Aztán jött ötletként az "er" helyett az "ai" szótag, amely egyes források szerint "füvet", más (1 db) forrás szerint "szépségeset" jelent. Mivel ez utóbbi nem volt biztos, és a pozitív kicsengés nálam a fűhöz nem kapcsolódik (bár a kínaiaknál még ez is elképzelhető...), inkább ezt is ejtettem: nem akartam füvesként tengetni Kínában a napjaim... (Ide még annyi kiegészítésként, hogy az európai nevek kínai nyelvhez "torzítása" teljesen normális és elkerülhetetlen is...)

Végül kiagyaltam magamnak az "en" szótagot (a kiejtése kb. olyan, hogy kinyitod a szád kicsit, és közben próbálsz egy ö-t mondani). Azt jelenti, hogy kecses, meg báj, meg ilyesmi. Pozitív hangzás pipa, írásjegy egész jó. Bingó! Az egyik kínai tanbá meg is jegyezte, hogy mmm, de szép ez a név, sok kínainak van ilyen. Hát, gondoltam, zseni vagyok, nincs mit tenni: még szép kínaiul hangzó nevet is választottam! Odavoltam. Egészen addig tartotta ez az öröm, míg kínai barátnőim mondták, hogy jó ez a név meg minden, de a kínaiak sokszor csak odamorognak egymásnak, és akkor ezt mondják, hogy: "en?", (azaz "he?"), amelynek a hangzása kísértetiesen hasonlít az én nevemhez...

Egyetlen vigasztalást az jelenti, hogy ők sem tudtak jobbat kitalálni! ;))