Először arra gondoltam, hogy bemásolom az órarendem... aztán meg arra, hogy inkább nem :)
De kezdjük az elején!
A múlt héten mindenkinek részt kellett vennie egy szintfelmérő vizsgán, amely alapján csoportokba osztottak be minket. A csoportok A-tól I-ig vannak, én a D csoportban vagyok. A szintfelmérő vizsga két részből állt: "írásbeli" és szóbeli. Az írásbeli elég meglepő volt, mert az volt a feladat, hogy kínai karakterek fonetikus átírását adjuk meg (pinyin), amely azt jelenti, hogy megadod a hangalakját és jelölöd, hogy milyen hangsúllyal kell kiejteni a szót. Na, ez egy olyan feladat, amelyet kb. soha nem kérnek a kínaiul tanuló diákoktól. Szóval mindenki csak pislogott, hogy ez most hogyan és miért. A kínai HSK vizsgán soha nem kell írni ilyet, kizárólag kínai karaktereket, ill. a hangsúly azon van, hogy a diákok felismerjék a karaktereket, és értsék a szöveget szóban vagy írásban. A szóbelin olvasni kellett és néhány kérdésre válaszolni, ez viszonylag egyszerű volt.
Nekem háromféle órám van: beszédóra, írás-olvasás, általános kínai. A legelső a legjobb, mert egy nagyon fiatal tanárnőnk van, aki nagyon lelkes és nagyon-nagyon szeretné, ha eredményes lenne a beszédóra, az írás-olvasás az nagyon-nagyon kezdő, igazából nem teljesen értem, hogy miért a D csoportnak van ez az órája, a tanárnő itt is jófej, az általános kínai is elég könnyű.
Ezen a héten kezdődtek az órák, ezen a héten még lehetett váltani csoportot - de nem ám, csak úgy! Először is, minden csoportnak 2 vagy 3 tanára van, ezeknek mind hozzá kell járulnia ahhoz, hogy válts csoportot. Ha ez megtörtént, akkor kaphat a diák egy cetlit, amelyben az osztályfőnök hozzájárul, hogy más órára bemehessen a diák. Nekem ez volt tegnap. Aztán újra kell a szintfelmérőre menni, és ha az sikerül, akkor lehet csoportot váltani.
Ma lehetett menni vizsgázni, de én végül nem mentem. Rájöttem ugyanis, hogy nem éri meg az, hogy egy magasabb csoportba kerüljek úgy, hogy sok írásjegyet felismerek, vagy ki tudom találni a szövegkörnyezetből, hogy mit jelenthetnek, de nem tudom pontosan, hogy mit jelentenek, és ha beszédre kerül a sor, akkor vagy nem tudom aktívan használni, vagy ha más beszél és használja őket, nem feltétlenül jövök rá, hogy mit jelentenek. Mindez a faramuci állapot azért van, mert a HSK kínai vizsgarendszer arra épül, hogy a tanulók olvassanak, szöveget értsenek meg és a hallott beszédet értsék - de egyáltalán nem arra, hogy a szókincsüket aktívan és helyesen használják. (Van ugyan HSK szóbeli vizsga is, de az szinte mellékes, és valahogy nem imitálja az élőbeszédet az, hogy magnókazettára kell beszélni... :)) Így a mostani órákon nekem nem lesz ugyan nagyon sok új szó - vagy legalábbis olyan, amit még soha nem láttam volna -, viszont használnom kell őket, és így egy kiegyenlített, alapos tudásom lesz. Ha unatkoznék, akkor pedig találok magamnak másik feladatot. :)
Összesen most 16 órám van (2 írásolvasás, 3 általános kínai, 3
beszédóra, mindegyik duplaóra), amire jön majd néhány választható is, én
hármat jelöltem meg, hogy érdekelne: kezdő üzleti kínai, valami
beszédóra, és utazás :). Mindegyikből kell majd vizsgázni :) A
választhatók jövő héten kezdődnek, nagyon kíváncsi vagyok rájuk :))
A nyelvhasználati készségek - beszéd, írásbeli szövegértés, élőbeszéd értése - kiegyenlítetlensége egyébként szerintem nagyon jellemző a kínaiul tanulók körében. Ez azért lehet, mert a kínaiak szerint az írás sokkal nehezebb, mint a beszéd és valahogy úgy építik fel a könyveiket, hogy az írásra és a szövegértésre koncentrálják a dolgot, míg szerintem a kínai kiejtés annyira nehéz és nehéz megszokni, hogy inkább arra kellene gyúrni, arról nem is beszélve, hogy a beszéd mindig nagyon nehéz egy nyelvnél. Valószínűleg a beszédkészség azért is alakul ki később a kínai tanulásánál, mint más nyelveknél, mert a hangok, hangzók annyira idegenek, hogy először azokkal kell megbarátkozni és megszokni őket, és akkor puff, el is ment egy félév úgy, hogy még egy saját mondatot az ember össze sem tudott rakni! Olaszul ilyenkor már levelet tudtam írni!! :) Tisztán emlékszem, hogy a kínai óráim egyikén ott ültem, hogy én ezt SOHA nem fogom tudni megszokni, hogy a "x" és az "q" között mi különbség, és ahogy ott bénáztam, az jutott eszembe, hogy ebből mikor lesz mondat??? Aztán, naná, hogy lesz - csak a kínai tanulás egy türelemjáték. Aki gyorsan akar tanulni, az felejtse el (vagy mondja el nekem a titkát! :)
Végül az órarendem választható órák nélkül:

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése