Az első hétvégén voltunk először a campuson kívül. Bevallom, teljesen felvillanyozódtam tőle. Na, nem mintha olyan nagyon hosszú ideje lettem volna Pekingben, hogy meg tudtam volna unni a környezetet, de a campus ahhoz azért kicsi,
hogy úgy érezzem, hogy egy metropolis adta lehetőségeket teljesen kihasználtam :).
Amikor 2007-ben
voltam Pekingben, úgy emlékszem, 5 metróvonal volt. Most 15 van. És 2015-ig terveznek még kb. hármat (a mostani tervezés ugyanis egy kicsit
furára sikerült, mert van olyan vonal, ami lóg a "levegőben", és nem éri el a másik metróvonalat :)).
A megállók egymástól meglehetősen távol vannak, szóval sokat kell álldogálni a metróban, ha messzire akar jutni az ember. Gondolom, említenem sem kell, hogy nagy tömeg van itt is, leülni nagyon ritkán lehet - legalábbis mindig nagyon kell figyelni, ha egy-egy hely felszabadul, hogy meg tudd kaparintani. Az ülőhelyeket egyébként a gyerekeknek, időseknek kell fenntartani.
A
jegy 2 yuanbe kerül és egészen addig lehet használni, míg fel nem mész a
felszínre. Havi bérlet nincs, hanem arra van lehetőség, hogy kártyát vásárolj, amelyen annyi összeget utazhatsz le, amennyit feltöltesz rá, ez viszont nem kedvezményesebb, mintha egyesével vennéd meg a jegyeket. A kínaiak, úgy vettem észre, nem nagyon kedvelik a mennyiségre adott kedvezményt...
A metróállomások változóan néznek ki. Valahogy így:
| Várni kell, hogy kinyíljon a biztonsági kapu, hogy be lehessen lépni a szerelvénybe |
Az
aluljáróban plakátok hirdetik egy-egy karakter eredetét:
| Ural, irányít, vádol - gondoltátok volna ebből a magyarázatból...? :) |
Ami
még nagyon érdekes, hogy az átszállás nem annyi, hogy a Deákon 2 perc alatt
átmegyek a másik megállóba, de nem ám! Volt olyan, hogy 10 percet gyalogoltunk,
mire a másik vonalhoz értünk – és ebben nem volt benne a várakozás…
Elvileg buszok is vannak, de azokat még nem használtam, mert úgy vettem észre a metró a leggyorsabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése